
pszichológus
Bemutatkozás
„Amikor már nem tudunk változtatni a helyzeten, akkor az a kihívás áll előttünk, hogy önmagunkat változtassuk meg.” Viktor Frankl
Szemléletem az egzisztenciális pszichológiához kapcsolódik.
Ez a megközelítés az élet alapvető kérdésihez való viszonyulásunkkal, pl. szenvedés, értelmesség, halál, kapcsolódás foglalkozik, illetve azzal, hogyan élhetünk olyan életet, melyben önazonosak lehetünk. Logoterapeutaként (Frankl irányzata, mely az értelemkérdést állítja a középpontba) a szabadság és a felelősség tereit is keresem. Az ember önmaga számára nem adat, hanem feladat, ahogy arra Nyikolaj Bergyajev
utal. Az önismereti munkánknak része, hogy megismerjük adottságainkat, elemi reakcióinkat, érzelmi világunkat. Egyúttal azonban ez aktív folyamat is, azt a kérdést állítja elénk, hogy mit kezdünk magunkkal. Ebben a belső munkában támogató erőforrás lehet az empatikus, feltétel nélkül elfogadó és hiteles légkör, melynek megteremtése fontos érték a számomra. Szakmai gondolkodásomban lényeges a dinamikus megközelítés is, ha a tudattalan tudatossá válik, az lehetőséget kínál arra, hogy az egyén ráláthasson önmagára, tudatosabban hozhasson döntéseket. Az önismeret olyan folyamat, amely nem ér véget, mert amikor egy-egy részünket megismerjük és valahogyan viszonyulunk hozzá, azzal egyúttal változunk, alakulunk is. Ennek az izgalmas, rögös útnak egy szakaszán szívesen leszek az Ön kísérője.
Az első néhány alkalommal közösen meghatározzuk a pszichológiai konzultációk fókuszát. Az ezt követő, heti rendszerességű alkalmakon pedig ennek mentén folytatjuk a munkát. A konzultációk 50 percesek.
Pszichológusi munkámat szuper- és intervízió mellett végzem.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen dolgozom 2024 szeptemberétől oktatóként és kutatóként, főleg pszichológiai kurzusokat tartok. Publikációim elérhetőek itt.
Tanulmányok
- 2024-folyamatban, Neveléstudományok PhD (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)
- 2024-2026, Filozófia mesterképzés (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
- 2022-2024, Pszichológia mesterképzés, klinikai és egészségpszichológiai specializációval (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
- 2019-2022, Pszichológia alapképzés (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
- 2019-2022, Újlatin nyelvek és kultúrák, olasz alapszak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
Módszerspecifikus és kiegészítő képzések
- 2023-2026, 500 órás logoterápiás és egzisztenciaanalitikus tanácsadói képzés (Logoterápia Alapítvány)
- 2023. március, Egzisztenciális pszichológia (Dr. Kőváry Zoltán)
- 2024. június, Kétprofilos Szondi-teszt (Dr. Kőváry Zoltán)
Tagságok
- Magyar Pszichológiai Társaság vezetőségének tagja, a Valláspszichológiai Szekció elnöke
- Mentálhigiéné és Spiritualitás Kutatócsoport, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE), kutatócsoport-társvezető
- Nevelésfilozófiai Kutatócsoport, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE), kutatócsoport-tag
- Humán Tudományos Pszichológia Kutatócsoport, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), külső tag
- Magyar Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Egyesület, tag
- Magyar Dantisztikai Társaság, tag
- Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesület, tag
Mivel fordulhatnak hozzám?
- vallással és spiritualitással kapcsolatos pszichológiai kérdések, küzdelmek
- egzisztenciális kérdések (pl. Jó irányba tart az életem? Mi a feladatom / hivatásom?)
- szenvedéssel való megküzdés
- célokkal, döntésekkel kapcsolatos kihívások
- pályaválasztási kérdések
- kapcsolati nehézségek
- önismereti igény
Elérhetőségek
e-mail: hello@endredybalazs.hu
honlap: endredybalazs.hu
